2020-ban nem lesz Felvidéki Magyar Sziget

Kedves érdeklődők, drága közönségünk!

E szomorú sorok március végén íródnak. Hazánkban és a nagyvilágban nagy a bizonytalanság. Annyit már tudunk, hogy idén se Olimpia, se labdarúgó EB. A megszokottól eltérően nem az üzletek vannak tömve Európa-szerte, hanem a kórházak. Tudjátok, de leírjuk ezredszer is, koronavírus.

Akik figyelemmel követtek minket az elmúlt években, tudják, hogy tavasszal folyamatosan mutatjuk be a Felvidéki Magyar Sziget fellépőit. Idén ez elmaradt, s ez nemcsak az egyre inkább minősíthetetlen Facebook-cenzúra miatt van.

Amikor ez a közlemény megjelenik, a nyári fesztiválok még „tartják magukat”, senkitől sem láttunk visszavonulót fújni. Mi most megtesszük.

2020-ban nem lesz Felvidéki Magyar Sziget. Akkor sem, ha addigra normalizálódna a helyzet.

Fesztiválunk mindig a nyár egyik első rendezvénye volt. Igyekeztünk a lehetőségekhez képest tájékozódni, mi várható júniusban. Szakmájukban elismert kutatók pillanatnyilag egybehangzóan állítják, hogy régiónkban a járvány akkor még határozottan jelen lesz.

A szervezők úgy döntöttek, a következő időszakban másra koncentrálják erőiket. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tevékenysége sokrétű, bőven túllép a rendezvényszervezésen. A következő nehéz hónapokban a felvidéki vármegyéseknél másé lesz a főszerep.

Vigyázzatok magatokra, egymásra, főleg az idősebbekre.

Ha augusztusra helyreállna a világ, akkor találkozunk Ásotthalom a Magyar Szigeten.

Sziasztok!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.