Puzsér vs. Zagyva

A magyar közélet két fenegyereke fog „összecsapni“ a X. Felvidéki Magyar Szigeten. Két karakán személyiség, két eltérő életút. Úgy gondoltuk, érdekes lenne őket egy asztalhoz leültetni, meghallgatni, miben értenek egyet, s miben nem.

Az országos médiába mindketten a 2010-es évek elején kerültek s “botránkoztatták meg” az embereket. Zagyva György Gyula ekkor lett parlamenti képviselő, Puzsér Róbert pedig egy népszerű tehetségkutató szókimondó zsűritagja volt. Munkásságuk kezdete természetesen ennél jóval korábbra nyúlik vissza.

Puzsér Róbert 2004 óta tevékenykedik kultúr-, média- és rendszerkritikusként televízióban, rádióban, az interneten és színpadon. Ha az általa megfogalmazott véleményeket kellene egy szóba beletömöríteni, azt jól jellemezné a “Szélsőközép”. Ilyen néven kezdett rádióműsorba, később mint online folyóiratként folytatta. Miután a Csillag Születik zsűrijeként már egy ország figyelt rá, rendszeresen fogalmazott meg kritikákat tévés személyiségekkel, zenészekkel, politikusokkal szemben, de számtalanszor kritizálta már a kereskedelmi televíziózást és a reklámok világát, tovább növelve a rá figyelők számát. Több mint egy tucat műsorban szerepelt már, jelenleg a HírTV Sznobjektív c. műsorát vezeti.

Zagyva György Gyula ezzel szemben (vagy ezzel párhuzamosan?) a nemzeti radikalizmus emblematikus figurája. Már a 90-es években aktív volt a jobboldalon, de a nemzeti oldal a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetőjeként ismerte meg. 2010 és 2014 között volt parlamenti képviselő, amit sok baloldali és liberális a mai napig nem hevert ki. Ha kemény kritikáról, radikális fellépésről van szó, bizony neki sem kell a szomszédba mennie.

Hogy mi sül ki abból, ha ők ketten leülnek egy asztalhoz? Meglátjuk a X. Felvidéki Magyar Szigeten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.